Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Páromnak...

...hogy ne ex legyen belőled - tekintheted használati útmutatónak is. Magamról - saját szemmel - más írása alapján.

 


"Érzelmi éhség. Nem tudom, hogy létezik-e ennél erőteljesebb emberi szükséglet. Természetesen létezik erkölcs. Léteznek elvek. Ennél nem lehet erősebb egy nő bőrének illata, csípőjének ringása, hajának ébensége, a szájából ivott meleg bor íze... Vagy a szerelemben nincs erkölcs? Ilyenkor nem lehet tanulni a türelmet, amikor lépteket vársz, egy hangot s végtelen érintést. Megküzdhetsz az idővel, a várakozással, önmagaddal. Ez nem lehet bűn. Vele semmi sem bűn. A hiánytól viszont hasfájás kínoz" 

                                                                                                                                                (Tisza Kata)



"Nagy bátorság kell ahhoz, hogy egy ember fenntartás nélkül engedje szeretni magát. Bátorság, csaknem hősiesség. A legtöbb ember nem tud szeretetet adni és kapni, mert gyáva és hiú, fél a bukástól. Szégyelli, hogy odaadja, s még sokkal inkább szégyelli, hogy kiadja magát a másiknak, elárulja titkát. Azt a szomorú, emberi titkot, hogy szüksége van gyengédségre, nem tud meglenni nélküle."

                                                                                                                                                (Márai Sándor)

 

Egy régi szerelmes levélből...

Gyakran gondolok arra, nem szeretném, ha tökéletesnek vagy közel annak látnál. Inkább arra vágyom, hogy erőm mellett egyértelmű legyen számodra erőtlenségem, különösen az, hogy védelemre és gyámolításra szorulok számos dologban. Hogy bátorságom mellett vedd észre félelmeimet és szorongásomat, mely sokszor oly váratlanul tör rám, hogy csaknem leigáz. Hogy ölbe kívánkozó gyermeklényem sohase feledd, se a zabolátlan, mégis igen érzékeny kamaszlányt. S még sorolhatnám. Azt kívánom, hogy megismerj, lásd rútságom és lásd szépségem, s mindkettőt szeresd. Hogy szeresd mindazt, mi én vagyok, mindent mit adhatok. Cserébe én is éppen így leszek Veled. Csak mondjunk le az álcázásról mindketten, és sohase büntessük egymást, ha fedetlenségünk felfedi hibáinkat.

A szeretetben az elfogadás az egyik legfontosabb elem: úgy kellesz nekem, ahogyan vagy. A változás a Te kiváltságod, magad döntesz róla, magad küzdöd meg – legfeljebb támogathatlak szándékodban –, de nem feltétele a szeretetemnek. Ide kell eljutnunk, ha kapcsolódni akarunk. És mi akarunk. Bátorság kell a szeretethez – írtam valahol a naplómban. Én úgy értettem, ahhoz, hogy másokat szeretni merjünk, tudjunk.

 

Márai azt írja, ahhoz is bátorság kell, hogy engedjük szeretni magunkat. Igen, ez is igaz. Ez a dolog másik oldala. "Nagy bátorság kell ahhoz, hogy egy ember fenntartás nélkül engedje szeretni magát. Bátorság, csaknem hősiesség. A legtöbb ember nem tud szeretetet adni és kapni, mert gyáva és hiú, fél a bukástól. Szégyelli, hogy odaadja, s még sokkal inkább szégyelli, hogy kiadja magát a másiknak, elárulja titkát. Azt a szomorú, emberi titkot, hogy szüksége van gyöngédségre, nem tud meglenni nélküle. Mert azt hiszem, ez az igazság." 

 

Nos, én biztos vagyok abban, hogy ez a bátorság mindkettőnkben megvan. S hiúságunk sem gátja annak, hogy egymásnak átengedjük magunkat a szeretésre, s félelmeink az esetleges kudarctól sem akadályoznak meg abban, hogy szeressünk. Minden „krízis” vagy probléma ellenére ebből (is) fakad, hogy bizalmam naponta nő, s nyugalmam is formálódik.

Csupán egy dologban nem értek egyet Máraival. Az az emberi titok, hogy szükségünk van a gyöngédségre, nem szomorú, hanem boldogító. Ez egy gyémánt titok, mely akkor ragyog a maga teljességében, ha a belátás napvilágára kerül. Az ember lényegének feltárása közben, ha bármire lelünk, az hogyan lehetne szomorú? Engem még az ember árnyékvilága sem szomorít el, még bűnösségének és végességének tudata sem akadályoz abban, hogy rágyönyörködjek ennek a lénynek a sokrétűségére, s belázasodom a felfedezés izgalmától.  Szükségünk van egymás gyöngédségére. Nem tudunk, és nem akarunk meglenni enélkül. Ez az igazság. Ennyit, már most biztosan tudunk mi is. Ugye?

 

 

"Megtanultam, hogy egy embernek csak akkor van joga lenézni egy másikra, amikor segítenie kell neki felállni. Mindig mondd azt, amit érzel és tedd azt, amit gondolsz. Ha tudnám, hogy ma látlak utoljára aludni, erősen átölelnélek, és imádkoznék az Úrhoz, hogy a lelked őre lehessek. Ha tudnám, hogy ezek az utolsó percek, hogy láthatlak, azt mondanám neked, "szeretlek", és nem tenném hozzá ostobán, hogy "hiszen tudod". Mindig van másnap, és az élet lehetőséget ad nekünk arra, hogy jóvátegyük a dolgokat, de ha tévedek, és csak a mai nap van nekünk, szeretném elmondani neked, mennyire szeretlek, és hogy sosem felejtelek el. Senkinek sem biztos a holnapja, sem öregnek, sem fiatalnak. Lehet, hogy ma látod utoljára azokat, akiket szeretsz. Ezért ne várj tovább, tedd meg ma, mert ha sosem jön el a holnap, sajnálni fogod azt a napot, amikor nem jutott időd egy mosolyra, egy ölelésre, egy csókra, és amikor túlságosan elfoglalt voltál ahhoz, hogy teljesíts egy utolsó kérést. Tartsd magad közelében azokat, akiket szeretsz, mondd a fülükbe, mennyire szükséged van rájuk, szeresd őket és bánj velük jól, jusson időd arra, hogy azt mondd nekik, "sajnálom", "bocsáss meg", "kérlek", "köszönöm" és mindazokat a szerelmes szavakat, amelyeket ismersz. Senki sem fog emlékezni rád a titkos gondolataidért. Kérj az Úrtól erőt és bölcsességet, hogy kifejezhesd őket. Mutasd ki barátaidnak és szeretteidnek, mennyire fontosak neked."


Gabriel García Márquez

 

 

Menüpontok